A visszatérő - Deczki Alexandra

2020 július 31, Magdeburg.
 

Egy dátum, egy átlagos nap, na és? Mi van akkor, nemzeti ünnep a németeknél?! Hagyjak már mindenkit békén Magdeburggal!
Az meg aztán főleg kit izgat, hogy ott még lóversenypálya is van…?

Hát Deczki Alexandrát, aki ezen a napon debütál hivatalosan amatőr lovasként Németországban valószínűleg nagyon is!
Nem, ez nem Fegentri verseny vagy az arab lovas kupa egyik állomása.
Szandi saját tehetségének, szorgalmának és bátorságának köszönheti, hogy jövő pénteken kétszer (!) nyeregbe szállhat és (remélhetőleg) bizonyíthat! A tréner Frank Fuhrmann, lovai Rateel és Matilda Bay lesznek a hetedik illetve nyolcadik futamban. (https://www.deutscher-galopp.de/gr/renntage/30915227) Az „ellenlovasok” között pedig ott lesz a tavalyi champion zsoké, Bauyrzhan Murzabayev, a Derby nyerő Maxim Pecheur, valamint Martin Seidl, Miki Cadeddu és Vinzenz Schiergen is…

Mikor meghallottam a jó hírt, tudtam, hogy nincs több tunyulás, bizony le kell ülnöm és megírni ezt a cikket – ugyanis már hónapok óta akartam indítani egy sorozatot azokról az „elfelejtett” külföldi magyarokról, akik bár otthon nincsenek az ember orra alá dörgölve, nem tűntek el a süllyesztőbe és kitartóan dolgoznak, álmodnak, terveznek és önmegvalósítanak tovább – egy másik országban.
Mi már jó ideje beszélgettünk, lévén valami isteni sugallat hatására őt akartam első interjúalanyomnak és habár látásból ismertük egymást, bevallom, korábban igencsak keveset tudtam Szandiról, így röviden bemutatnám azoknak, akik egyáltalán nem ismerik vagy csak futólag.

Deczki Alexandra és Sea The Gold (Golden Horn x Sanwa, a 2014-es Derby nyerő és champion apamén, Sea The Moon féltestvére) tréningből hazafelé a Gestüt Röttgennél.

A Balassagyarmaton született kislány először 6 éves kora környékén került kapcsolatba lovakkal, és bár mindig zsoké szeretett volna lenni, végül díjugratásban versenyzett hosszú ideig… de mivel minden út Rómába vezet, 26 évesen Alagon kötött ki Farkas Tibor trénernél és még ugyanabban az évben amatőrlovas licenszért folyamodott – legnagyobb szerencsétlenségére azonban a vizsga napján baleset érte.
Hálistennek teljesen felépült és nem adta fel álmait: 2010-re már 13 nyeréssel a ranglista 10.helyén zárt. Ez a siker főleg annak tudható be, hogy évközben elkezdett kijárni lovagolni a felsőpakonyi tréningtelepre és kapott lovakat versenybe az ottani idomártól, Szabó Józseftől.
Később megfordult a szenttamás istállóban Szuna Szabolcsnál, Németh Ildikónál (nála felvétel sajnos nem volt, de az idomárasszony szponzorálta Szandit lovaglásokkal), Székely Károlynál (akitől szintén kapott lovaglásokat), valamint Csupor Ferencnél és két évet töltött Kovács Sándornál.
2014-ben Hollandiában, 2015-ben pedig Belgiumban képviselte hazánkat a hölgy lovasoknak megrendezett arab lovas (a futamokban kizárólag arab telivérek indulhatnak) világbajnokságon, ahonnan csupa jó élménnyel és emlékekkel tért haza – és nem mellékesen egy második helyet is sikerült megcsípnie Ostendében (Belgium).
Végül 2015 végén férjével, a szintén zsoké Deczki Andrással úgy döntöttek Németországban folytatják… vagy inkább kezdik újra!

Itt érdemes megállni egy pillanatra, hátha valakiben felmerült a kérdés: miért?
Amellett, hogy a magyar lósport igencsak zárt, az emberek nem mindig a legkorrektebbek (tudom, haljak meg, mert mindenki angyali és csak én keltem rossz hírüket), a fizetések igencsak messze vannak egy hollywoodi álomgázsitól (dehát nekünk nyilván fantasztikus minden, hisz’ egész nap lovakkal lehetünk – mondják ilyenkor páran), a legtöbbeknek abból lesz elege, hogy nincs előrébbjutási lehetőség.
2015-ben Alexandra összesen 17 lovaglást kapott, ami az előző évekhez képest (43,26,47) elég szomorú szám. A jövő nem tűnt túl fényesnek, így aztán mikor András munkaajánlatot kapott a kölni székhelyű Karl Demme trénertől, érezték: elérkezett az idő, hogy új világ felé nyissanak.
Tegyük hozzá, ekkor már azt is tudták, hogy úton van a kislányuk, Dorothy.
Mivel hősünk nem az a kifejezetten otthonülő típus, még várandósan is egy darabig lejárt az istállóba kisegíteni (nem lovagolni!).  2017-ben „átigazoltak” mostani munkahelyükhöz, a Gestüt Röttgenhez, ami jó döntésnek bizonyult, mert az itteni fizetés lehetővé tette egy családi ház bérlését (Szandi 2018 szeptemberében tért vissza dolgozni)…

Úgy gondoltam, ebben az írásban elhagyjuk „a zsoké egy napja” szerű kliséket (hánykor kezdenek dolgozni reggel stb) és inkább megpróbálunk benézni a kulisszák mögé.
Főszereplőnk elmondása szerint a Röttgen nem tökéletes, de lehetne rosszabb is (és itt jómagam, mint ex röttgenes, egyet kell hogy értsek vele… habár az én emlékeim a ménesből és nem a versenyistállóból származnak)
A probléma a nagy istállóknál mindig a munkaerő-hiány. Ha beüt a krach vagy nagy számban érkeznek a yearlingek az őszi aukciókat követően, akkor szokás szerint felvesznek boldog boldogtalant, aki képes valameddig nyeregben maradni illetve nem fordítva fogja a vasvillát.
Persze ezek egy része idővel kihullik, ami logikusan több terhet (lovaglást, extra munkaórákat) ró a megmaradottakra.
Megjegyezte a kommunikáció hiányát is, ami szintén teljesen jellemző az istállókban egy bizonyos ember illetve lólétszám felett mindenütt a világon (félreértések, nem megértések…remek alkalom drámázásra illetve az ellentétek kiélezésére a kollegák között!)
Aztán vannak ugye azok a munkatársak, akik csak szórakozni és/vagy kávézni járnak be (ez valószínű mindenkinek ismerős lesz, nem csak a lovasoknak), klikkesedés, mint gimiben és persze az állandó pletykálás.
Nos, akit ezek a dolgok nem ijesztenek el rögtön az elején, annak azzal a jó hírrel szolgálhatunk, hogy amennyiben kitart eredeti elképzelése mellett, hogy külföldre dolgozni, tanulni, fejlődni menne és elsősorban nem a klassz fizu (és annak változatos módokon való elköltése) motiválja, az előbb vagy utóbb „nyeregben” találja majd magát…

Én ezzel búcsúzom is mára, sok sikert kívánva az én briliáns barátnőmnek, Deczki Alexandrának!